Koncepciónk – A Természetes Idő elve

. NapHold RendSzer: a természetes időszemlélet

Az IDŐ: adatott mindannyiunknak azzal, hogy megszülettünk – és csak fogyni tud.

Nem pótolható, nem megszerezhető, nem megvehető és nem visszafordítható.

Az IDŐ fogalma, az időben való létezés tudata emelte az embert intelligens lénnyé.

A logikus gondolkodás képességét csak úgy tudtuk elsajátítani, hogy előbb megértettük:

VOLT – VAN – LESZ.

Az IDŐ, aminek legjellegzetesebb vonása az, hogy MÚLIK, olyan, mintha régebben másként telt volna. Úgy tűnik, mintha több lett volna. Bár az emberélet évszázadokkal ezelőtt még rövidebb volt, mint ma, a hosszú téli éjszakák mintha lassabban teltek volna.

Az IDŐ ma: nincs. Vagy legalábbis úgy érezzük, nagyon kevés van belőle.

Sokan érezzük, tapasztaljuk itt, a nyugati civilizáció zaklatott világában, hogy alig van időnk, folyton sietni kell, különböző határidők és időpontok szorításában élünk. Egyre gyorsuló tempóban rohanunk.

Tudjuk, hogy e rohanásnak ára van, mégsem fékezzük ezt az eszeveszett iramot, mely extrém magasságokba emeli a stresszt, civilizációs betegségek sorával terheli életünket.

MIÉRT???

Bölcsész vagyok, mégsem csupán filozofikus kérdés volt ez számomra. Úgy gondoltam, ha a miértre választ találok, akkor tulajdonképp megtalálom ezen önpusztító kollektív viselkedésünk kialakulásának OKÁT. Akkor és csak akkor lehet bármin változtatni, ha tudom:

MIT – MIÉRT – HOGYAN?

Addig kutattam, míg egyszer csak felismertem a választ: egy gondolati hibát.

Ezt a választ részletesen kifejtettem, a talált hibát bemutattam és az elgondolásomat megindokoltam az Újragondolt idő című könyvemben. A gondolati hibát az időről alkotott másféle gondolattal lehet korrigálni: ez a természet-alapú elgondolás, a természetes időszemlélet. Aki részletesebb, alaposabb ismereteket szeretne, vagy mélyebben szeretné érteni e módszert, a NapHold RendSzert, s mindazt, amit még e felismerés okán a korrekció adhat: szeretettel ajánlom a könyvet elolvasásra.

E honlapon elérhető a természetes időszemlélet alapján kidolgozott módszer, mely abban segít, hogy visszataláljunk belső békénkhez, a kiegyensúlyozott fizikai és lelki harmóniánkhoz, természetes ritmusainkhoz, azaz: visszaszerezzük az eltűnt időt.

Megmutatjuk, milyen lépések segítségével, miként lehetséges egy természetesebb, harmonikusabb, egészséges ritmusra váltani.

Kidolgoztunk egy olyan – egészen piciny gyermekek számára is érthető, ám más korosztályokban is kiválóan alkalmazható – módszert, mellyel eleve a természet-azonos, harmonikus időszemléletet lehet elsajátítani, egy egészséges életvitelt kialakítani. A módszer a kreativitást serkenti, az összefüggések megértését, a folyamatok átlátását erősíti, a természeti környezettel és a társainkkal való kapcsolódást is segíti.

E rendszert ellenőriztük és bemutattuk szakértőknek (pszichológus, orvos, tanár stb.) és megkérdeztünk őket az általunk kidolgozott megoldásnak, e természet-alapú időszemléletnek az oktatásba történő beillesztéséről, hatásáról és lehetőségeiről.

Köszönet a meglátásokért, a véleményekért, melyeket az alábbi videókban lehet megtekinteni.

Tapasztalatok megosztása – videók

Oktatási módszerünket a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola teljes alsó tagozatán, mind a négy évfolyamban, valamint a seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsőde  kis-, középső-, és nagycsoportban alkalmazták a pedagógusok egy teljes tanéven át. Köszönjük nekik! Tapasztalataik, véleményük a kezdő oldalon található videókban látható.

Valamint köszönjük a Mensa HungarIQa(a világ legintelligensebb 2%-ba tartozó embereket tömörítő nemzetközi Mensa-szervezet magyar tagozata) intelligencia kutatással-fejlesztéssel és tehetség-gondozással foglalkozó tagjainak aktív részvételét a projektben.

A Természetes idő elve

Alapgondolat:

A képek, a látvány rendkívül erős hatást gyakorol ránk. Néha nem is vagyunk tudatában ennek. Bezzeg a reklámozó cégek!

Mindenki látott már reklámplakátokat. Hatalmas, egész házfalakat beborítót, utak mellett állót, az utak hirdetőoszlopait, a villamosmegállók reklámtábláit, a kisebb-nagyobb mindenütt felbukkanó falragaszokat. TUDJUK, hogy reklám, oda sem nézünk szinte, gyakran épphogy csak arról veszünk tudomást, hogy ott van. Nem is igazán figyelünk rá.

Viszont azt is tudjuk, hogy ezek a reklám felszínek és rajta a megjelenő kép hihetetlen sokba kerül a reklámozóknak: sokszáz milliókat, milliárdokat öltenek rá.

MIÉRT?!

Mert HAT! Mert MŰKÖDIK! Ez a hányaveti oda-sem pillantásunk tudatalatti impulzusként mégiscsak hat, ami pénzben és forgalomban jól mérhető a reklámozó cégek bevétel-növekedésén. Ezért csinálják, ezért éri meg oly sokat erre áldozni.

Mi az, amit naponta sok-sok alkalommal TÉNYLEG megnézünk? Alaposan, hogy tudatosítsuk is, amit látunk?

AZ ÓRÁNKAT!

Az órát, ami az IDŐT jelzi-mutatja nekünk technikai eszközként. A 18. század vége óta. A 19. század a kakukkos óráknak és zsebóráknak, az ipari forradalommal megjelenő vasutak állomásaira felkerülő hatalmas óráinak, no és a gyárak munkaidőt jelző óráinak korszaka. Karórát már csak a 20. század hozott, annak is utolsó harmadában lett csak kvarcóránk.

A 21. századi mai ember a mobilján lesi az az atomórákhoz szinkronizált zónaidőt. De az órák már ott vannak mindenütt. A szobákban, irodákban, köztereken és a tantermekben egyaránt. Több mint fél évszázada kötelező tananyag az iskola alsó tagozatán az óra leolvasásának oktatása.

Természetesen, hiszen az IDŐ (határidő, munkaidő, menetidő stb.) a mai világ kulcsa. Vezérlője. Szervező elve. Középpontja.

Épp ezért mára beosztjuk, menedzseljük, ütemezzük, kezeljük. Hozzá igazítjuk az életünket, mely az időpontok köré szerveződik. Életünket időkeretek szabályozzák, hogy mikor-mit kell tennünk, mikor-minek van itt az ideje – és mennyi idő van rá.

És közben pontosan tudjuk, érezzük:

Életünk megélése, e megélés minősége éppen attól függ, mivel és hogyan töltjük az időt, hogyan bánunk e legbecsesebb kincsünkkel.

Mivel töltjük – vagy mire szakítunk időt.

Mire áldozunk – vagy minek szentelünk időt.

Mire kerítünk – vagy mire szorítunk időt.

Mi is maga az idő?

Hétköznapi módon, ahogy általában használjuk, a mozgást, a változást ragadjuk meg e szóval. Azt a változást, hogy az „eltelt idő alatt” megéheztünk vagy elfáradtunk. És azt a változást, hogy arrébb mentünk – ha ezt pl. autóval tesszük, akkor e haladáshoz a sebességünket is mutatja a kilométeróra. A dolgainkat, a teendőinket ütemezzük az adott időre – azaz azt, mit mikorra kell „megváltoztatni” (elmenni, elintézni, megcsinálni stb.).

Az időt, léptékeit, minőségét, mibenlétét – lévén emberi fogalom – a szavainkkal fejezzük ki. Annyira megszokottak és természetesek ezek a kifejezések, hogy valódi jelentésükre oda sem figyelünk – használjuk őket közmegegyezés szerint.

Ahogyan megtanultuk gyermekkorunkban, szocializációnk során.

Ahogy alkalmazkodtunk szüleink és az egész felnőtt világ teendőihez, szabályaihoz, az idő beosztásához, az adott időben aktuális feladatainkhoz.

Ahogy megtanultuk az óra jelezte idő leolvasását – amihez igazodunk.

Ahogy megtanultuk az idővel – és minden egyébbel – kapcsolatos szavakat, fogalmakat, kifejezéseket, hiszen erről szól a gyermekkor: annak a világnak a megismeréséről, melybe beleszületünk. És e mai világnak az IDŐ az alfája és omegája.

A megszokott szavak és kifejezések, melyet az idővel kapcsolatban használunk, messze-messze, sokezer évvel ezelőtt váltak az emberiség tudáskincsének részévé, amikor maga az idő-tudat és vele a fogalom kialakult. Ez univerzálisan emberi jelenség. Bár a nyelvek különbözőek lettek, az észlelt s szavakkal megnevezett valóság azonos, s így ma is észrevehető hasonlóságokat fedezhetünk fel a különböző nyelvek IDŐVEL kapcsolatos szavainak jelentésében.

Nézzünk csak meg néhány példát!

Magyarul: az „éj mélyén”, általában „mélyen” alszunk – és ez németül is, angolul is így van.

Németül a mély: tief. (Aludni: schlafen.) A „mélyen alszik” németül is ugyanez: tief schlafen.

Angolul a mély: deep. (Alszik: sleep.) A „mélyen alszik”: sleep deeply.

Bár más szinonímák is vannak – minden nyelvben – erre, pl. jól alszik, nyugodtan alszik stb., de a mélység, mint képzet és fogalom mindenütt megjelenik a pihentető, békés, nyugodt alvás kifejezéseként.

Ha ez az alvás több órán át tartott, (pl. 8-10 órát tudott valaki aludni), akkor ezt a több órányi időt „hosszú” időnek nevezzük. Ha csak pár percet tudott pihenni, hamar felébredt, akkor „rövid” ideig tartott az álma.

Németül is, angolul is így mondják.

Németül a hosszú: lang. (Az idő: Zeit.) Ha hosszú volt az alvás, ha a felébredés hosszú idő után történt, akkor: nachlanger Zeit. A rövid németül: kurz. Ha alighogy álomba merült, és felébredt rövid idővel ezután: kurze Zeit spater.

Angolul a hosszú: long. A hosszú idő: long time. A rövid: short. A rövid idő: short time.

Hmm… nocsak!

HOSSZÚ és RÖVID? Most akkor ez TÉR? Hiszen a hosszútávfutó hosszú utat fut le – kilométerek hosszát. A rövidtávfutó pedig rövidebb távolságot, száz métert. A rövidebb távon sprintel is nagyon gyorsan – hozzá képest a hosszútávfutó, aki épp egy maratont fut le, ami sok-sok kilométer, sokkal lassabban fut, szinte csak kocog.

A hosszú és rövid szavak a TÉR, a távolság szavai! Az adott kultúra mértékegységeivel megnevezve beszélünk centikről, incsről vagy hüvelykről, avagy lábakról, mérföldekről avagy kilométerekről. De mindenütt a két térpont közötti távolságot jelölték a maguk kifejezésével.

Hogyan lett a TÉR/távolság megállapításához használt szó, a „hosszú” vagy a „rövid” az IDŐ tartamának megnevezése is egyben? Sőt! A „mély” szó is a térhez kapcsolódik, hiszen térben látunk, érzékelünk valamit (egy viszonyítási ponthoz, általában önmagunkhoz képest) magasan vagy mélyen!

Mivel az idő tudatának és fogalmának kialakulása valamikor az ősidőkben ment végbe, nem tudunk mást tenni, mint belegondolni: az adott világban észlelt dolgokat megnevező, és ehhez a szavakat megalkotó őseink mit láthattak, mit tapasztalhattak egykor az IDŐVEL kapcsolatban, amiért ilyenné alakultak megszokott szavaink? Bele sem gondolunk mára, a tér és idő nemcsak Einstein elméletében egy: hanem a szavainkban, kifejezéseinkben is.

MIÉRT IS?

MIT láttak, érzékeltek egykor – és mit látunk, érzékelünk mi magunk ma is az IDŐ múlásával kapcsolatban?

A természet, a valóság talán legfeltűnőbb jelenségét: a Napot.

A Napot, mely a keleti égboltot kezdi megvilágítani hajnalhasadtával, olyan érzést keltve e látvánnyal, mintha valahonnan mélyről lövellné fel a sugarait. Egyre többet, ahogy pirkad. Egyre jobban dereng az ég, már látni lehet a tárgyakat, majd a színeket is, és végül maga a Napkorong is kidugja az orrát és méltóságteljesen felemelkedik az égre, elszakadva a látóhatártól. Felfelé emelkedik messze magasra, míg pontosan délben a csúcsra ér, s itt, a zeniten egy pillanatra megállni látszik, majd elindul lefelé égi útján a nyugati égtáj felé. Napnyugtakor ugyanaz a fényjáték zajlik, mint reggelente – csak fordítva. A Nap lassan elmerül a horizont alá, a fénye halványul, sugarai lassan elenyésznek, egyre jobban szürkül, majd elsötétedik a világ és felragyognak a csillagok.

Mit is láttak szóalkotó őseink – s mit látunk mi magunk is? Azt, hogy a Nap: JÁR. Halad az égen s ballagása jelzi a múló időt, amit a Nap pozíciója alapján osztunk részekre, s beszélünk a reggel, a délelőtt, a déli, majd délutáni és esti időszakokról. EZ, ahogy halad, mozog, utat jár be a Nap – s vele ellentétes irányban a földön az árnyékok – ez a látvány volt az alapja annak a kifejezésnek, hogy az IDŐ, amit a Nap jelez, épp így jár, halad. És ahogy egy világos nappal elmúlik, amikor beköszönt a sötét éj, úgy az idő is múlik. A Nap – úgy látni – valahova mélyre, a „föld alá” ereszkedett, s pitymallatkor onnan mélyről emelkedik fel újra. Így aztán az ember (és a fény ritmusához alkalmazkodó élővilág) amikor a Nap „mélyen” a „föld alatt” van, és sötét éj van, és minden alszik: akkor ő is, mint a Nap: mélyen alszik.

Egykor ezt látták őseink – és ma is ezt látjuk mi is, mindannyian. A fényhez igazított szavaink és képzeteink híven tükrözik a látványt – ezért annyira természetes „mélyen” aludni (ha akár a felhőkarcoló sokadik emeletén alszunk is), és ezért jár, halad az idő, mint ahogy a Nap az eget járja be. És ezért, ha hosszú utat járt be, akkor az idő is hosszú, ha rövid utat járt be, akkor az általa jelzett idő is rövid.

Az ember ezt a jelenséget, a Nap haladásával jellemzett időt, ami múlik, a napszakok után egyre kisebb részekre osztotta be, órákat, perceket és másodperceket rendelve egyre kisebb idő-intervallumokhoz. (Akit az, hogy honnan és mikorról származnak ezen idő-intervallumok, a mindenütt azonos órák és percek, annak szeretettel ajánlom figyelmébe ezt a mindössze 12 perces animációs filmet: „Mi az IDŐ?” )

Aztán eszközöket is készített az ember, hogy e maga által kijelölt idő-egységeket mérni tudja. Legismertebb, ma is használatos ősrégi időmérőnk a napóra, mely a Nap haladásával – ellentétes irányban – együtt haladó árnyékot használja az idő megállapítására. Ám a technika fejlődésével – mint fentebb is írtam – egyre többféle és egyre pontosabb időmérő-jelző eszközünk lett. Egy évszázada már mindenütt látjuk az órákat. LÁTJUK – mert egy ábra, egy kép, amiről a tanult szabály szerint olvassunk le az időt.

A látvánnyal és a reklámokkal, a látvány erős (bár sokszor „csak” a tudatalattiba érkező) hatásával kezdtem ezt az írást.

Igen, mert arra lettem figyelmes, hogy mintha AZÓTA kezdenénk egyre inkább rohanni, mióta órákkal vagyunk körülvéve. Mióta nem a Nap járásából, az árnyékok állásából próbáljuk úgy kb. megállapítani, hogy óra is lehet – mint ahogy tette ezt az egész emberiség egészen a múlt századig. Minél jobban elterjedt az óra – valahogy mintha annál kevesebb lenne az időnk.

Ha ennyire fontossá vált, és már mindenütt ezt nézzük, akkor nézzük csak meg alaposabban: MIT is nézünk? Vizsgáljuk meg a jól ismert, megszokott óránkat!

Először is: azt látjuk rajta, hogy a legnagyobb szám, ami leolvasható róla az a 12-es. Jé! Pedig egy nap – mindenki tudja – 24 órából áll! Amit látunk, az csak a fele!

Azaz: ha egy kerek egész nap 24 órájának csak a felét látjuk – akkor a mutató épp kétszer járja be a 12-es kört egy nap alatt, tehát DUPLA OLYAN GYORSAN SZALAD, mint ahogy azt a természet ritmusához igazodott élő szervezetek mindegyike megszokta az évmilliók alatt! Hmm…. talán ez a természet-ellenes duplagyors tempó IS hozzájárul ahhoz, hogy elkezdtünk sietni, hogy felgyorsult az idő?… pedig nem maga az idő gyorsult fel, hanem az időt jelző ketyerénk mutatója mutatja dupla gyors tempóval az idő múlását – a természetes időritmust adó Nap járásához képest.

Másodszor: a 12-es szám fent van. A kétszer körbejáró hagyományos óra ugyanezt a 12-t mutatja éjjel, éjfélkor is, amikor az éj mélyén, miközben általában mélyen alszunk, átvált egyik napról a másikra. Az éj mélye – fent, a legmagasabb ponton??!? Pár sorral ezelőtt írtam: a természetben a Nap lentről, mélyről tör fel a hajnali napsugárral. Az új nap LENT kezdődik, az éj mélyén! NEM fent!

Hmm…. és persze a kisebb időléptéket, az órákat (és a még kisebb idő-intervallumot, a perceket) is ÍGY látjuk, így kezdjük. FENT – egyből lefelé. Ez – akárcsak a FÉL nap alatt DUPLA gyorsan szaladó mutatók: természet-ellenes. Az ÚJ – akár új élet, új növény, új fácska, de akár egy kúszó-mászó pici baba – LENT kezdi az életét, és FEL-nő, felcseperedik, elérve önmaga maximumát (a csúcson) kiteljesedik, majd idővel lehanyatlik.

Szavaink és belső képeink, képzeteink őrzik ezeket az irányokat – pozitív és negatív képzettársításokkal.

Gondoljunk csak bele, mert – szerintem – pozitív érzéseket vált ki, ha valaki: fel-épül a betegségből, fel-emelik a fizetését, fel-kapják a szolgáltatását, fel-javítják az autóját, fel-építik a házát, fel-nőtt a feladathoz és feljebb lép a ranglétrán. Hosszan lehetne még sorolni. A természetben megfigyelt felfelé törekvő irány az energia, az elevenség, az új kezdet, a remény, a kibontakozás iránya az életben – épp úgy, mint a Nap pályaívén.

Azt is mindenki érzi, hogy a legjobb, a leginkább pozitív: a csúcs. A teteje, a legmagasabb pont/helyzet. Épp, mint az óra körén a déli 12 óra – ami egybevág a Nap delelésével, pályaíve legmagasabb pontjával a zeniten.

És utána? Jön a LE iránya. Figyeljük csak meg az érzéseinket, mert – szerintem – ezek negatív asszociációk, rossz érzések, ha valaki: le-betegszik, le-robban, le-mondatják, le-váltják a pozíciójából, le-csökkentik a fizetését, le-vonnak a pénzéből, le-építés áldozata, le-pukkant vagy le-romlott állagú a lakása, le-amortizálódott az autója, le-lombozódott a kedve, le-csúszott az élete stb.

Épp, mint a földre dőlő öreg fa, akárcsak a lenyugvó Nap, mely erőtlen, elhalványuló sugaraival a véget, az elmúlást idézi fel.

És mit is nézünk mi minden egyes órában és minden egyes percben a 12-es órán? Azt, hogy minden nap, minden óra és minden perc LE-felé indul az erőtlenségbe, az enyészetbe, a negatívba…és a vége(!) emelkedik fel a csúcsra. Alig várjuk, hogy vége legyen… szinte bárminek. A tanórának, a munkaidőnek, a projektnek. Túl-lenni szeretnénk a dolgainkon – mint ahogy túl-élni akarjuk a napjainkat a nagy rohanás közepette…

Érdemes belegondolni a képek, a látvány – reklámozók által használt – erejébe, és a 12-es óra mutatói által mutatott irányokba.

No, ha már két hibát látunk ezen a szerkentyűn (12 óra, azaz fél nap a teljes nap 24 órája helyett, ami dupla tempó, valamint a természetes lent kezdéssel pontosan szembeni természet-ellenes fent kezdés) akkor nézzük csak meg ezeket a rossz kezdetet mutató, gyorsan pörgő mutatókat is kicsit jobban!

Az ember a Nap haladásával jellemzett időt, ami múlik, a napszakok után egyre kisebb részekre osztotta be, órákat, perceket és másodperceket rendelve egyre kisebb idő-intervallumokhoz. Ezt a mondatot valamivel fentebb írtam. És biztos vagyok benne, hogy mindenki értette. A perc rövidebb idő, kisebb része az órának, rövidebb időtartam. A másodperc pedig még rövidebb idő.

Hmmm…

No és a mutatók? Hogyan is jelzi ezeket az egyre RÖVIDEBB idő-intervallumokat a 12-es óra? Hát egyre HOSSZABB mutatóval!!

Az óramutató a legrövidebb, ami 12 óra alatt halad körbe (24 helyett), a percmutató pedig jóval hosszabb, míg a másodpercmutató a leghosszabb… azaz: a legrövidebb idő – a leghosszabb mutató! A rövid idő-intervallum GYORS, picike időrész – és mindez a külső, legnagyobb köríven ÓRIÁSIRA gyorsult kerületi sebességgel fokozza a rohanás látványát, érzetét!!

És ezt a többszörösen kicsavart, természet-ellenes jelzést adó, minden ízében felgyorsított, rohanó tempót mutató izét nézzük majdnem két évszázada! Nem csoda, hogy rohanunk!

Hogyan lehetne JÓL láttatni-mutatni a megmért időt?

Egyszerűen – természetesen!

A Természetes idő elve végtelenül egyszerű: a természet útmutatását követi:

– a nap teljes 24 óráját mutatja az óránk, mutatójának haladási tempója a Nap járásával azonos.

– a kisebb idő-intervallumot, mint amilyen a perc, kisebb köríven, kisebb mutatóval jelzi, a még kisebb másodperc pedig icike-picike mutatót kapott. Pont, mint az általa jelzett picinyke idő.

– a kezdete a napnak éjfélkor van: lent, az éj mélyén, amikor mélyen alszunk. És így a percek és másodpercek is lent kezdődnek – a természet rendje, a kibontakozás iránya szerint.

Folytatva a természetes idő elvét: ha az egy nap idejéhez képest kisebb időlépték, mint az óra és a perc egyre kisebb körön jár, akkor az egy napnál nagyobb időlépték, a nála hosszabb időtartam az pedig nagyobb legyen!

– a teljes nap 24 órás köre köré kívülről a nála hosszabb hét napjai kerültek

– majd a hónap (Hold-nap)

– majd az egész esztendő egyre nagyobb idő-intervallumot felölelő léptékei.

Az eredmény: harmonikus, logikus, természet-azonos ábrasor, melynek belső koherenciája a fizikai törvényeit mutatja.

A naprendszer bolygóinak is épp ilyen a pályája: minél közelebb van a középponthoz, annál kisebb pályán, ám annál gyorsabban kering (pl. a Merkúr sebessége 47 km/s), míg minél távolabbi pályán halad, annál nagyobb a pályaíve – és annál kisebb a sebessége (pl. a Jupiter sebessége 13 km/s, a Szaturnuszé pedig már csak 9 km/s) Azaz: nagyobb pálya – hosszabb időtartam – lassabb tempójú a végighaladás.

Az így kialakított ábra-anyag, az idő természet-azonos léptékeivel, a tapasztalathoz, a valósághoz (és a fizikai törvényekhez) igazodik, képileg mutatja azt, ahogyan beszélünk, ahogy kifejezzük az idővel kapcsolatos gondolatainkat, minden időléptékben.

Harmonikus, egyszerű, logikus – természetes.

Ez az elv, ez az ábra-anyag sok lehetőséget ad arra, hogy az időt, annak megélését, ritmusát, minőségét újra a természetes rendhez, a biológiai szükségleteinkhez, a szervezetünk eleven ritmusához igazítsuk.

A látvány – reklám hatás! – immár nem a rohanást idézi, hanem azt a természetes harmóniát, ahogyan minden élő szervezet harmóniában van e Föld adottságaival, ritmusaival, idejének (nappalainak és éjszakáinak, valamint évszakainak és esztendejének) váltakozásaival.

Könnyedén lehet ezekkel a képekkel, ábrákkal, a belőlük kialakított szemléltető eszközökkel a legkisebbeknek is megtanítani a valóságos, természetes változásokat, ritmusokat, s az idő fogalmait.

Sőt! Felnőtteknek is segít a külső-belső harmónia megteremtéséhez.

Mindezt oly módon ábrázoltam, hogy a különböző léptékek analógiás kapcsolata is szépen láthatóvá válik, így a gyermekek is könnyedén megértik és megtanulják, mert önállóan is felismerik az összefüggéseket. A dolgok létrejöttének, keletkezésének időszükségletét. A különböző folyamatok kölcsönhatásait.

Mindez a valódi kreativitást, a lényeglátást, a probléma-megoldó képességet erősíti: kicsikben és nagyokban egyaránt.

A sokrétű felhasználási, alkalmazási lehetőségeket szeretnénk bemutatni e weboldalon.

Hiszem, hogy ez az ősi-új, természetes időszemlélet harmonikus, kiegyensúlyozott időkezelést, békés és valóban teljes, minőségi életmegélést hozhat sokunk számára.